Az Apex Racing számára komoly kihívás, hogy idén egy új márkakupában indítja Tim Gábort, a háromszoros magyar bajnokot. Az Octavia Cup idén debütál, első szezonban öt versenyhétvégével, összesen 10 versennyel.

Az első hétvége a csapat számára a hazai pálya volt, ahol maximális elvárásokat tűzött ki a csapat, amit lehet megnyerni már az első hétvégén, és előnnyel távozni a Hungaroring-ről.

IMG_9677Tim Gábor lényegében először vezette az autóját a szabadedzéseken, de jól sikerült az autó felkészítése, és a beállításokkal is jó irányba kezdett az Apex Racing. Javuló köridők azt mutatták, hogy Tim esélyes lehet az első hétvégén.

A csütörtöki időmérés jól indult, de a vége igen szoros lett. Tim Gábor már az elején megfutotta a pole-t és a plusz két pontot jelentő időt, de Tomas Pekar nagyon közel ért a végére, a két pilóta között 65 ezred volt a különbség.

Tim Gábor így az első helyről várta az első versenyt, fontos volt a gördülő rajtos versenyen az első helyet megtartani. Ez sikerült is, és ugyan végig védekeznie kellett a cseh pilóta előtt, komolyabban nem tudott támadni Pekar. Tim Gábor egy másodperces előnnyel megnyerte az Octavia Cup első versenyét.

IMG_0058A második futamra, sorsolásos módszerrel az első nyolc fordulását határozták meg, így Tim a nyolcadik helyről rajtolt. Újra gördülő rajttal indult a verseny és Tim fantasztikusan kapta el az indulást, olyannyira, hogy harmadikként fordult. A felső, technikás részen sikerült egy újabb pilótát megelőzni, és másodikként kezdhette a következő kört.

Nem várt sokáig, az addig vezető lengyel Adam Rzepecki-t a célegyenes végén kifékezte. Hamar kiépített 4 másodperces előnyt, azonban a kocsi kisebb teljesítményt vesztett, és nem tudta tovább növelni a tempót. Nem úgy, mint a cseh Tomas Pekar, aki a verseny utolsó körére felzárkózott rá. Tim kivédekezte az utolsó kört, és ezzel a második versenyt is megnyerte.

Két futam után Tim Gábor így vezeti a bajnokságot, melynek következő állomása Red Bull Ring lesz.

A bajnokság állása

Pos. Name Nat. Team Points
1. Gábor TIM HUN Apex Racing 52
2. Tomáš PEKAR CZE Carpek Service 38
3. Michael VORBA CZE Action Racing Mania 30
4. Sebastian STEIBEL DEU Steibel Motorsport 18
5. Jaromír JIRIK CZE Action Racing Mania 16
6. August MACBETH USA Steibel Motorsport 16
7. Adam RZEPECKI POL Interia Team 16
8. Petr FULÍN Jr. CZE Automotoklub Most v ACR 10
9. Bohus SESTÁK SVK Bohus Sesták 6
10. Radek BARES CZE Radek Bares 3
11. Tomasz RZEPECKI POL Interia Team 1
12. Richard MAIXNER CZE KV Motor Team 0
13. Dalibor GONDÍK CZE Automotoklub Most v ACR 0